Bemutatkozás

Sevillában végzett flamenco táncművész vagyok. Magyarországon önálló estjeim és komplett táncszínházi produkcióim premierjei a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósulnak meg.

Alkotásaimban folyamatosan keresem a kapcsolódást más művészeti ágakkal, tágítva ezzel a műfaj határait, és beemelve ezzel a flamencót – melyet az UNESCO 2010. november 16-án az emberiség szellemi kulturális örökségei közé emelt – a hazai hivatásos művészeti életbe.

Szakmai tudásom bővítése és művészeti kapcsolataim frissen tartása érdekében minden évben visszajárok Andalúziába, különböző kurzusokra, továbbképzésekre, fellépésekre, valamint kétévente a legnagyobb nemzetközi fesztiválra, a Flamenco Bienalera.

Előadásaim szakmai minőségét a Spanyol Nagykövetség és a budapesti Cervantes Intézet nevük és logóik hozzájárulásával támasztja alá.

Hiszem, hogy a művészet, az az univerzális nyelv, amely hidat épít kultúrák, nemzetek és lelkek között.

Kezdetek

Kapcsolatom a flamencóval édesanyámnak, Lippai Andreának köszönhetem, aki 1991-ben ismerkedett meg a műfajjal, mely ekkor Magyarországon még nem létezett, általa én mégis, kiváltságos módon már egy éves koromban találkozhattam a különleges ritmusokkal, harmóniákkal.

Fiatal művészként

2004-től a Lippai Andrea által alapított FlamenCorazonArte Táncszínház darabjaiban szerepeltem, 2008-tól szólista- és koreográfusi feladatokat is kaptam. Tizenkilenc évesen felvételt nyertem a sevillai Conservatorio Profesional de Danza flamenco szakára, annak egyből a 3. évfolyamába, ahol 2013 májusában flamenco táncművész képesítést szereztem az intézmény első külföldi végzőseként és egyben első magyarként, aki a Spanyol Királyság oktatási rendszerében a műfajban professzionális képesítést szerzett.

Sevillai évek, első önálló alkotások

A négy év alatt (2009-2013), amíg tanulmányaimat Andalúziában folytattam számos fellépésem volt Sevilla különböző flamenco tablao-iban, kultúrházaiban, színházaiban. Az Európai Bizottság (Research Institutes of the European Commission) évzáró gálaműsorát koreografáltam 2011-ben a Netz Táncprodukcióval együttműködve, majd 2012-ben flamenco előadásommal meghívást kaptam a Varsói Egyetem Iberisztika tanszékének 40. évfordulójára. Első önálló darabomat Sevillában mutattam be, Colores de Mujer (A Nő színei) címmel 2013. március 8-án, Nemzetközi Nőnap alkalmából, mely Magyarországon a IX. Magyar Táncfesztivál keretén belül debütált.

Flamenco mestereim

Fernando Galán, Raul Belmonte, Amparo de Triana, Miguel Vargas, Cecília Gómez, Carmen Segura, Isabel Bayón, Antonio El Pipa, Andrés Peña, Leonor Leal, Juan de Juan, Esther Vélez, Carmen Ledesma, Leonor Caballos, Ana Moya, Antonio González Pulido, Manuela Carrasco, Marco de Ana, Mercedes Ruiz, Pepe Torres, Andrés Marín, Patricia Guerrero, Juan Polvillo, Mercedes de Córdoba, Úrsula López, La Farruca, Rafael Campallo, Farruquito, Alicia Márquez, Ramón Martínez, Marco Flores, Paula Comitre.

Hazai fogadtatás, szakmai elismerések

A Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat 2014-ben nyertem el először alkotóművész kategóriában, melynek gyümölcseként született meg Suspiros – Sóhajok című koprodukciós, egész estés szólódarabom, melynek premierjét a Nemzeti Táncszínház szervezésében láthatták a nézők. Az előadás ezt közvetően Madridban, a Flamencos y Otras Aves című Flamenco Fesztiválra is meghívást kapott, majd 2015-ben egy országos, és 2016-ban egy nemzetközi turnén aratott sikert. 2016. április 29-én a Magyar Táncművészek Szövetségétől Az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjat vehettem át a Művészetek Palotájában, a Tánc Világnapja alkalmán.

Szakmai munkásság

Repertoáromban megtalálható:

  • autentikus flamenco előadás
  • regényt feldolgozó kortárs flamenco táncdráma
  • klasszikus zenékre komponált stilizált spanyol táncok
  • magyar népzenével- és néptánccal fúziós összművészeti koprodukció
  • gyermekeknek szóló interaktív, humorral fűszerezett oktató előadás
  • szabadtéri flamenco show
  • a jazz és a világzene műfajait is alkalmazó táncszínházi előadás

Szívesen koreografálok más táncműfajt képviselő együtteseknek is. Koreografáltam a Varidance táncegyüttes Kármen előadásához, a WonderLand Company-nek showműsoraihoz. 2016 óta állandó meghívottja vagyok ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas koreográfus Diótörő előadásának, melyben a spanyol táncosnőt alakítom.

Jelen

2019-ben a Táncművészek Szövetsége Az évad legjobb női táncművésze díjjal ismerte el munkásságomat, és a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjat második alkalommal vehettem át. Ez az év, számos szakmai lehetőséget teremtett. Néhányat kiemelve:

  • Komlósi Ildikó Kossuth-díjas operaénekes Erkel Színházban megrendezett jubileumi gálaműsorának Carmen Opera részletében szerepeltem.
  • Felkérést kaptam szóbeli- és táncprodukcióra a TEDxLibertyBridgeWomen konferenciára, ahol húgommal Horányi-Pirók Pankával közösen szerepeltünk, és tartottuk meg Tánc: vedd észre, hogy hatni fog rád! című előadásunkat. 
  • A FOLKAMENCO – Rítus, ritmus, szenvedély című koprodukciós őszművészeti előadásom budapesti premierje a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósult meg. Sajnos az 2020-ra szervezett országos turné elmaradt.

Díjak, elismerések

  • 2013 – Professzionális flamenco táncművész cím

Spanyol Királyság Oktatási Minisztérium, Andalúzia, Spanyolország

  • 2014 – Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj

Emberi Erőforrások Minisztériuma

  • 2016 – Az évad legjobb pályakezdő táncművésze

Táncművészek Szövegtsége

  • 2019 – Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj

Emberi Erőforrások Minisztériuma

  • 2019 – Az évad legjobb női táncművésze

Táncművészek szövetsége

Zsofia-Pirok-Logo

A weboldal létrejöttét támogatta: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

A weboldalt a Projektszelidítő készítette.

Pirók Zsófia programjai a FlamenCorazónArte Táncszínházi Közhasznű Egyesület tevékenységéhez tartoznak. Az oldalon megjleneő képi és szöveges tartalom Pirók Zsófia szellemi terméke és tulajdona. Bárminemű másolásuk lopásnak minősül és jogi követkeményekkel jár. Minden jog fenntartva © zsofiapirok 2024