Spontán villámcsődület

Pirók Zsófia és Lippai Andrea vezetésével és a FlamenCorazónArte Táncszínházi Egyesület tanítványai közreműködésével szabadtéren, vagy beltéren is megvalósítható spontán hatású performansz. Célja, a mit sem sejtő gyanútlan járókelőkhöz karnyújtásnyi közelségbe emelni a művészetet, civil környezetben, közösségi élmény által felhívni a figyelmet a táncművészetre, azon belül is a flamenco műfajára.

Flamenco Flashmobok Budapesten
  • Lövőház utca – a Melodika Project zenekarral közös szervezésben.
  • Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – a Budapest Airport és az Iberia spanyol légitársaság felkérésére.
  • Szent István tér – a Duna Karnevál szervezésében.
  • Szépművészeti Múzeum – Spanyol Nagykövetség rendezvényén a Spanyol Nemzeti Nap alkalmából.

BudapestAirport Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A hangulat már a Terminálon elragadta az utasokat! A BudapestAirport felkérésére az Iberia spanyol légitársaság közvetlen madridi járataira hívtuk fel a figyelmet.

DUNA KARNEVÁL 

A 24. Duna Karnevál szervezésében a Szent István téren rengeteg érdeklődő és külföldi turista közül kezdtünk el “szivárogni”, majd egyre többen összecsődülni. Végül nagy örömünkre az éppen arra járó spanyol utazók is csatlakoztak a táncunkhoz. Az esemény nagyszerű figyelemfelkeltésként szolgált az ezt követő flamenco előadáshoz, amellyel már a nagyszínpadon folytattuk a programot.

Kapcsolat-kep

Ajánlatot kérek

Amennyiben a produkció felkeltette érdeklődését, ajánlatkéréssel vagy az előadás részleteivel kapcsolatban várom levelét, keressen bizalommal!

Zsofia-Pirok-Logo

A weboldal létrejöttét támogatta: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

A weboldalt a Projektszelidítő készítette.

Pirók Zsófia programjai a FlamenCorazónArte Táncszínházi Közhasznű Egyesület tevékenységéhez tartoznak. Az oldalon megjleneő képi és szöveges tartalom Pirók Zsófia szellemi terméke és tulajdona. Bárminemű másolásuk lopásnak minősül és jogi követkeményekkel jár. Minden jog fenntartva © zsofiapirok 2024